Ads

Melissa Landers: Elidegenítve


Melissa Landers


Elidegenítve (Alienated)


(Elidegenítve 1.)
Kiadó: Maxim
Műfaj: YA
Kategória: földönkívülis, romantikus
Megjelenés ideje: 2014.
Olvasott nyelv: Magyar
Fordította: Marczali Ferenc
Oldalszám: 364
ISBN: 9789632615479 / 9789632615462
Pont: 5/5
   Cara, a 17 éves diáklány az egyik legkiválóbb tanulója a midtowni középiskolának, amikor egy nap Ferguson igazgató behívja az irodájába. Nem mindennapi hírt közöl a lánnyal: Carát választották ki a L'eihrek arra, hogy egyik cserediákjukat fogadja otthonába egy teljes évre. Két évvel ezelőtt derült fény egy másik bolygó létezésére, melyen az emberekhez hasonló lények élnek, a L'eihrek. Bár kinézetükben szinte azonosak az emberi fajjal, de technológiájukban, felfogásukban, és az élethez való hozzáállásukban teljesen különböznek. Egy jóval fejlettebb fajt képviselnek, és céljuk a Földön élő emberekkel való barátságos kapcsolat kiépítése. Carának egy éve van rá, hogy megismerje Aelyxt, és vendégül lássa, majd ő maga is egy évet fog tölteni Aelyx otthonában. De nem egyszerű a helyzet, mivel az emberek kétkedve fogadják a más bolygóról érkező idegeneket. Carára nagy nyomás nehezedik, mert barátai is egyre bizalmatlanabbak Aelyxszel szemben. És ahogy az emberek és a L'eihrek kapcsolata egyre inkább kezd meginogni, úgy fűzik egyre szorosabb szálak a lányt Aelyxhez. Úgy tűnik, a két nép közötti összecsapás elkerülhetetlen. Az egyre baljósabb eseményeket felgyorsítja, mikor az emberek egy radikális csoportja megöl egy l'eihrit. Vajon milyen szerep jut Carának és Aelyxnek ebben a kiélezett helyzetben? Elég erős a szerelmük, hogy átvészeljék a megpróbáltatásokat, vagy örökre el kell engedniük egymást?


Értékelés:

Szerintem sokatoknak nem mondok azzal újat, hogy imádom a földönkívülieket és nagyon elfogult vagyok az ilyen könyvekkel. Földönkívülieket mindenkinek! :D

A legtöbb ebben a témában fellelhető könyvet olvastam, vagy már belefutottam. Elidegenítve esetében féltem, hogy csalódni fogok, és nem azt kapom, amit elvárnék tőle. Fülszövege alapján nem volt valami vonzó.
Végül nagyon pozitívan csalódtam!
Nagyon tetszett az írónő stílusa, leírásai, karakterei és a történetben sem találtam semmi negatívumot.

Cara a földi lány, aki alig várja, hogy találkozhasson élőben is ezzel a különös néppel. Azzal sajnos nem számol, ezzel a húzással el fogja veszíteni a barátait. Bár megkérdőjelezném milyen barát, aki ott hagyja egy ilyen szituációban a másikat. Nem igazán annyira „jó” az a barát, ha ilyen gyorsan eltűnik. Innentől Carának szinte egyedül kell megküzdenie a ránehezedő nyomástól. Persze Aelyx bizalmába férkőzik, de az nem pótolhatja ezt a típusú magányt.
Szerintem Cara logikus, teljesen átlagos tini lány, nincs vele semmi probléma. Mint karakter, teljesen jól felépített, háttértörténete miatt könnyen megérthetjük ezt a nagyfokú érdeklődését.

Aelyx eleinte kétes szándékokkal érkezik, noha lassan ráébred, az emberek nem is annyira gonoszak, mint amennyire kinéznek. Helyesebben nem mindegyik. Sajnos erre kicsit későn döbben rá, ezért elindít egy olyan lavinát, amit nem lehet megállítani.
Úgy vélem Aelyx is kellemes karakter. Néha vannak butaságai, bár ezzel jól lehet érzékeltetni a két világ kultúrái között húzódó árkot. Teljesen mást szeretnek, felfogásuk eltérő, emiatt nehezen megy a beilleszkedés. Cara természetesen megpróbálja mindenben segíteni, kedvére tenni, tehát kap támogatást. Idegen helyen pedig nehéz úrnak lenni.

Kettőjük romantikus szála aranyos, nem volt túl spilázva, nem csicsás, romantikus édességgel van kirakva. Fel van vezetve és pont annyi van a könyvben, mint amennyit az ember szeretne.
Túlbuzgó tömeg, akik gyűlölik elsőre túlzásnak hathat. Folyamatosan Laurann DohnerNew Species sorozata jutott eszembe, csak ott a gyűlölködő emberek mindig kapuban ácsingóznak. Van benne reláció, ha valamitől félünk, azt ki akarjuk dobni, vagy legalább távol tudni magunktól. A sok fenyegető jelre persze, hogy így reagáltak. Kicsit túlzás, de egy könyvbe belefér.

Összességében nagyon tetszett, olvasmányos, izgalmas és szépen felépített, logikus könyv. Aki egy kis földönkívülis romantikára vágyik, annak merem ajánlani.
Ha tetszett az ArmentroutLuxen sorozata, akkor mindenképp próbáld meg. :)

Nyereményjáték:

Egy űrutazás során olyan dolgokat lát az ember, amit addig maximum könyvekből vagy dokumentumfilmekből ismert. Tarts Te is Carával és Aelys-szel a L'eihr-re, és találd ki, mit látnak, mit tapasztalnak útközben!

Minden állomáson egy-egy kis versikét/találós kérdést találtok, mely valamely űrhöz kapcsolódó tárgyat, fogalmat, helyet rejtenek. Találd ki, mire gondolhatott Aelys, írd be a rafflecopter doboz megfelelő kérdéséhez, és esélyes lehet megnyerni a 3 nyereménykönyv egyikét!

Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! Amennyiben a nyertes 72 órán belül nem válaszol a sorsolás után kiküldött értesítő emailre, úgy új nyertest sorsolunk!

A L’eihren nem kell ilyen ruha,
de most bizony viselned kell.
Ha kimegyünk a világűrbe,
ez lát el léggel, meleggel.



A Blogturné további állomásai:
November 11 - Roni olvas
November 12 - MFKata gondolatai
November 13 - Dreamworld
November 14 - CBooks
November 15 - Book Heaven
November 16 - Deszy könyvajánlója
November 17 - Kelly Lupi olvas
November 18 - Insane Life
November 19 - Könyvszeretet

SHARE

Rólam

Sziasztok! Toffy vagyok, ennek a blognak az írója. Bátran kérdezhettek és amint tudok válaszolok. A blog mellett számtalan hobbim van és természetesen egy munkahelyem is van, mai über szuper hipertitkos. Na jó azért annyira nem. :D

  • Pinterest
  • Image
    Blogger Comment
    Facebook Comment

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése